Bauer Edit

A menekült lányok elkeserítő helyzetével foglalkozott az Európai Parlament

Az Európai Parlament 2011. szeptember 21-én adott otthon a migráns lányok helyzetével foglalkozó meghallgatásnak. A rendezvény házigazdája, a francia néppárti Veronique Mathieu három másik képviselőtársával, köztük Bauer Edittel úgy érezték, hogy itt az ideje, hogy ez az elhanyagolt téma végre napvilágra kerüljön és felhívják úgy képviselőtársaik, mint a közvélemény figyelmét a bevándorló és menekült lányok kiszolgáltatott helyzetére.

A világon jelenleg több mint tíz millió 10-19 éves nemzetközi migráns lány van, ebből 1,7 millió az EU-ban. Vándorlásuk oka többféle lehet, kezdve a gazdasági okoktól a kényszermigráción át a családegyesítésig. A bevándorlók száma egyre nő, viszont a tagállamok nagyon keveset tudnak a jelenségről, főleg, ha illegális migránsokról van szó. Rendszeres és átfogó adatgyűjtés hiányában sajnos nem áll rendelkezésre pontos adat arról, hány nő és lány vándorol egyedül, milyen körülmények között, így ők rejtve maradnak a hatóságok előtt.

Tovább

Videóblog: A nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők helyzete

Múlt héten tartotta közgyűlését az Európai Néppárt Szociális Ügyekkel Foglalkozó és Munkavállalói Csoportja

2011. szeptember 16-17. között Máltán tartotta éves közgyűlését az Európai Néppárt Szociális Ügyekkel Foglalkozó és Munkavállalói Csoportja, amely jelenlegi és egykori európai parlamenti képviselők és keresztény-konzervatív munkavállalói szervezetek fóruma. A csoport szerepe meghatározó, hiszen itt formálódik meg az Európai Néppárt véleménye foglalkoztatási és szociális kérdésekben.

A tanácskozás fő témája a gazdasági és pénzügyi válság és annak következményei, illetve elsősorban a megoldások keresése volt. A résztvevők megegyeztek, hogy nem lehetséges megfelelő megoldást találni az emberek, munkavállalók bevonása, meghallgatása és igényeik figyelembe vétele nélkül.

A tanácskozást Lawrence Gonzi, az Unió legkisebb államának miniszterelnöke nyitotta meg. Rámutatott, hogy a gazdasági kormányzásnak emberi arca kell, hogy legyen. Málta a problémák ellenére ügyesen vette az akadályt és sikerült kilábalnia a válságból, azonban ennek természetesen ára is volt. A megszorító intézkedések hatására viszont a szigetország gazdasága napjainkban ismét növekszik és munkanélküliségi indexe csökken.

Tovább

Az EPP-frakció prioritásai a hétre (szeptember 19-23.)

Az EPP-TV egy rövid videóban mutatja be a frakció e heti prioritásait, mint pl. a szerdai meghallgatás a fiatal lányokról és a migrációról, szavazás az “Új készségek és munkahelyek” c. anyagról az EMPL bizottságban, a hét második felében pedig az EIN Szabadegyetem Bukarestben:

Get the Flash Player to see this player.

Meghallgatás: Lányok és a migráció

2011. szeptember 21-én (szerda) kerül sor arra a meghallgatásra, amelynek témája a fiatal lányok migrációja. A meghallgatás szervezője az Európai Néppárt képviselőcsoportja, konkrétan a francia Veronique Mathieu, közreműködve többek között Bauer Edittel is.

A legújabb statisztikák szerint a világon több mint 10 millió 10 és 19 év közötti lány nemzetközi migráns. Több mint az egy negyedük Európában él, számuk évente gyorsan nő. Ez a csoport minden bizonnyal a legsérülékenyebbek közé tartozik, ezért a meghallgatás fő célja azon politikák fontosságának hangsúlyozása, amelyek a migrációs folyamatban rejlő különböző veszélyekre hivatottak választ adni. Előadnak az Europai Bizottság, az ENSZ, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), valamint egyetemek és kormányon kívüli szervezetek szakemberei.

A meghallgatás programja (.doc) formátumban itt letölthető.

Az ötvenes nők eltékozolt gazdasági ereje

Az Európai Parlament szeptember 13-i, keddi plenáris ülése elsöprő többséggel hagyta jóvá Bauer Edit néppárti (MKP) képviselő jelentését a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők helyzetéről.

A jelentés azzal a korcsoporttal foglalkozik és fogalmaz meg ajánlásokat úgy az Európai Bizottság mint a tagállamok felé, amelyik az egyik legelhanyagoltabb a munkaerőpiacon. Az 50-es éveikben járó nők foglalkoztatottságának aránya mindössze 37 százalék, amely messze elmarad az Európa 2020-as Stratégia által célul kitűzött 75 százalékos foglalkoztatottságától. Bauer Edit képviselő szerint komoly lépéseket kell tenni, hogy ezt a korcsoportot a munkaerőpiacon tudjuk tartani, ezáltal megakadályozva, hogy nyugdíjas éveiket szegénységben töltsék. Ezek a nők olyan tudással, szakértelemmel és tapasztalattal rendelkeznek, amelyet nem szabad eltékozolni.

Tovább

Plenáris ülés, 2011. szeptember 12‑15., Strasbourg

A nyári szünet utáni első strasbourgi plenárison a képviselők megvitatják az euróválság kezelését, a legújabb líbiai és szíriai fejleményeket, illetve szavaznak arról a javaslatról, amelynek célja az energia‑nagykereskedelmi visszaélések megakadályozása.

A plenáris hírlevél olvasása…

Az EPP-frakció elnökségének ülése Wroclawban (en)

Az EPP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöksége kétnapos ülést tartott a lengyelországi Wroclawban. Az ülés legfontosabb témái az Európai Szomszédsági Politika és az energetika voltak. Bővebb információkat az EPP-frakció angol nyelvű sajtóhírében találnak.

Deklarált jogok helyett valós esélyegyenlőséget! – Fogyatékosságügyi csúcskonferencia az Európai Parlamentben

Dr. Kósa Ádám sajtóközleménye

Kósa Ádám fideszes EP-képviselő és a néppárti frakció szervezésében az Európai Parlament történelmének első teljesen akadálymentesített közmeghallgatására került sor a mai napon. A konferencia célja az Európai Bizottság által 2010-ben kiadott új, 10 éves Európai Fogyatékosságügyi Stratégia és Kósa Ádám parlamenti jelentéstervezetének megvitatása volt a legmagasabb rangú politikai döntéshozók és a civil szféra képviselői között. A rendezvényen az Európai Bizottság képviselői bejelentették, hogy 2012 őszén mutatják be az új európai akadálymentesítési csomagot.

Tovább a cikkre…

Bauer Edit