Az emberi természet olyan, hogy a leggyakrabban a saját bajunkat látjuk a legnagyobbnak. A mások baját, gondját nem szoktuk tudomásul venni. Minél messzebb van probléma, annál kevésbé érint meg bennünket.

Bizonyára sokan látták Az Argó-akció című idei Oscar-díjas filmet. A történet az 1979-es évbe repít vissza, az iszlám forradalom idejére. A sah ellen küzdő forradalmárok az amerikai nagykövetséget is támadás alá veszik, azonban néhány amerikai állampolgárnak sikerül megszöknie és a kanadai nagykövetségen találnak védelemre.

A filmbeli történet, mint az amerikai filmek nagy többsége, happy end-del végződik, nem úgy a valóság. A rendszer azóta is gyakorlatilag változatlan. A fundamentalista iszlám rendszer ellenzőit börtönben kínozzák, ezerszámra kivégzik őket. Ezért is érthető, hogy a lakosság azon része, amely elegendő elszántságot és erőt érez hozzá, megpróbált elmenekülni. Irán lakosságának csaknem 10%-a, mintegy 6-7 millió ember hagyta el az országot, elsősorban a 80-as évek elején és azóta a világ különböző részein szétszórva élnek. Személyesen is ismerek olyan fiatalembert, aki két éves volt, amikor szülei maguk mögött hagyták Iránt és rendszerét, mert kényszerhelyzetbe kerültek: vagy behódolnak a szélsőséges, elnyomó hatalomnak, vagy miután a rendszer ellenségeinek bizonyultak és elkobozták a nagyon jól jövedelmező vállalkozásukat, külföldre menekülnek. Nos, a fiatalember, annak ellenére, hogy azóta nem járt szülőföldjén és élete nagy részét Svédországban élte le, ott végezte tanulmányait, kiváló iskolákba járt, fényes karrier állt előtte, életének egy pontján úgy döntött, hogy mindezt feladja és küzdeni fog azért, hogy egyszer visszatérhessen abba az országba, amelyben született. Sokukkal találkoztam személyesen, de talán egy sem akadt közöttük, akinek testvére, rokona ne esett volna áldozatul a brutálisan elnyomó rezsimnek.

Az iráni rendszer ellenzőinek egy csoportja 25 éve él száműzetésben egy menekülttáborban, mely Irak területén található, Irán nyugati határától mintegy 70 kilométerre. A tábor neve Ashraf. 1986-ban alakult, amikor az Iráni Népi Mudzsahedín Szervezet (PMOI) aktivistáit és vezetőit telepítették ide, akik az 1979-es iszlám forradalmat követően a fundamentalista, eszközeiben nem válogató rendszer ellen küzdöttek. Kezdetben csak pusztaság volt a sivatag közepén, de lakói az évek folyamán modern várossá építették oktatási, szociális és sportlétesítményekkel, infrastruktúrával. Ebben a városban mintegy 3000 ember lakott hosszú évek óta arra várva, hogy egyszer hazatérhessenek. 2003-ban sor került a tábor lakóinak lefegyverzésére, amiért cserébe amerikai katonai védelem alá került. A következő év folyamán, miután az amerikai erők a tábor minden egyes lakosát szigorú ellenőrzésnek vetették alá, védett személyekké nyilvánították őket. 2009-ben azonban Irak védelme alá került a tábor és ezzel kezdetét vette az örökös rettegés. Még ugyanazon év júliusában, majd pedig 2011 áprilisában az iraki erők támadást hajtottak végre az ott lakó irániak ellen, melyek során több tucat ember meghalt és több százan megsebesültek. A lakók pszichikai kínzás áldozatai voltak, a nap huszonnégy órájában 300 hangszóróból harsogtak a lakosok elleni inzultusok, korlátozták az élelmiszer, víz és gyógyszerellátást, az orvosi ellátáshoz való hozzáférést. A férfiakon kívül rengeteg asszony és gyermek élete telt itt bizonytalanságban és megpróbáltatások közepette.

Az Európai Parlament több határozatot is elfogadott, melyekben gyors és az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó lépéseket és megoldást szorgalmazott az illetékesek részéről. 2012 elején aztán Ashraf 3200 lakója átköltözött a Bagdad melletti Camp Libertybe, amely korábban amerikai katonai bázisként szolgált. A tervek szerint az átköltözés rövidtávú megoldásként szolgált volna, innen a remények szerint már a befogadó harmadik országokba (elsősorban az Egyesült Államokba és az Európai Unió országaiba) kerültek volna a lakók. Ezt kértük és ebben hittünk mi is. A valóság azonban ismét másként alakult.

Már a költözés sem ment zökkenőmentesen, a táborban azonban újabb atrocitások érték a lakókat. Mint kiderült, az eredeti információkkal ellentétben a tábor nélkülöz mindennemű infrastruktúrát, egyszerű faházakból áll, nem megoldott sem a víz, sem az áramellátás és semmivel sem biztonságosabb, mint “elődje”. Sőt! Inkább hasonlít egy börtönre, mint bármi másra. Ráadásul a költözés során az áttelepülők nem vihették magukkal ingóságukat, használati tárgyaikat. Irak ugyancsak nem engedélyezte a lakók szabad mozgását, amint azt sem, hogy eladják Ashraf területén található vagyonukat. Ezért a mai napig mintegy 100 ember él Ashrafban, akik az ott található ingatlanokat és értékeket hivatottak védeni a tolvajok elől, amíg nem sikerül őket értékesíteni.

A nem megfelelő biztonságot mi sem bizonyítja jobban, mint a Liberty ellen 2013. február 9-én bekövetkezett rakétatámadás, melynek következtében újabb 7 lakó vesztette életét és több tucat súlyosan megsebesült. A tábort pedig ugyanaz az ember irányítja, akinek a korábbi két Ashraf elleni támadásban is nagy szerepe volt.

Itt tartunk most, 2013 áprilisában. A történetnek azonban itt sajnos messze nincs vége és egyelőre elmarad a filmbéli happy end is. Remélhetőleg nem sokáig. Az Európai Parlamentben mi is mindent megteszünk ezért.

A cikk a Szabad Újság 2013. április 16-i számában jelent meg.

• Magánszemélyek, csoportok, egyesületek vagy szervezetek olyan tevékenységei vagy tettei, amelyek  kivételes elkötelezettségről tesznek tanúbizonyságot a tagállamok polgárai közötti kölcsönös megértés elmélyítése és szorosabb integrációja terén, vagy az Európai Unión belüli határokon átnyúló vagy a nemzetek közötti együttműködés terén. Ez magában foglalhatja az európai szellemiség megerősítéséhez hozzájáruló, hosszú távú, határokon átnyúló tevékenységeket, illetve a nemzetek közötti kulturális együttműködésben részt vevő polgárok tevékenységeit és tetteit is.

Az aktuális európai évhez, azaz a polgárok  európai évéhez kapcsolódó tevékenységek előnyben részesülnek.

• Az Európai Unió Alapjogi Chartájában említett értékeket konkrétan kifejező hétköznapi tevékenységek.

Kizárólag az Európai Parlament képviselői jogosultak jelölést benyújtani – képviselőnként és évente egyet-egyet.

A jelöltállítás benyújtásának határideje: minden év március 31.

Várjuk tehát javaslataikat, Önök kit javasolnának erre a díjra?

Az előző évhez hasonlóan, az európai politikai történéseket idén a gazdasági válság továbbgyűrűzése miatt a negatív hatások mérséklésére irányuló intézkedések uralták. Előtérbe kerültek azok a megoldások is, melyek elejét vennék egy újabb pénzügyi válság kirobbanásának. A tagállamok (Csehország és az Egyesült Királyság kivételével) január végén egyeztek meg abban a gazdasági kormányzásra vonatkozó intézkedéscsomagban, amely szigorúbb pénzügyi fegyelmet vezetett be az uniós tagállamok gazdálkodásában, gátat szabva a jövőbeni túlzott költekezésnek. Hisz minden adósságot előbb-utóbb vissza kell fizetni. Februárban megalakult az Európai Stabilizációs Mechanizmus is, amelynek feladata, hogy szükség esetén az eurózóna országainak pénzügyi stabilitását támogassa. Csaknem az egész éven végigvonultak a Görögország megmentését célzó intézkedésekről szóló tárgyalások is. Szóval elmondhatjuk, hogy a 2012-es év legfajsúlyosabb politikai témái és döntései a gazdasági és pénzügyi válság megoldásához, a munkanélküliség csökkentéséhez, valamint a gazdasági fejlődés fellendítéséhez kapcsolódtak.

Tovább