Bauer Edit

A fiatalok munkanélkülisége egész Európában drámai méreteket ölt

Újabb megoldás a határokon átnyúló munkavállalás gyakorlati problémáira

Az Európai Parlament plenáris ülése április 18-án fogadta el (540 igen, 19 nem és 30 tartózkodó szavazattal) azt az új uniós rendeletet, amely a társadalombiztosítási rendszerek összehangolásáról szól. Ahogy azt a cseh jelentéstevő, Milan Cabrnoch (konzervatív reformer) is megfogalmazta: „Az új szabályozás javítani fogja az egységes piac működését, mert javítja a nagyszámú mobil munkavállaló, repülőszemélyzet és határ menti ingázó vállalkozó szociális védelmét”.

Éppen idén van 20 éve annak, hogy az Európai Unióban beindult a belső piac működése. Ebben a kérdésben az uniónak azóta kizárólagos hatásköre van, bár ez a társadalombiztosítási kérdésekre nem érvényes, itt még mindig a tagállamok szabályai a mérvadóak. A megnövekedett mobilitásnak köszönhetően azonban olyan élethelyzetek állhatnak elő, ahol közös fellépéssel kell egyértelműsíteni a szabályokat. A szociális ellátásokra eddig is vonatkoztak uniós szabályok, de mivel az előírások a tagállamokban is változnak, az uniós előírásokat is rendszeres felülvizsgálatnak kell alávetni, hogy a munkavállalók szociális jogai ne sérüljenek, hogy kevés kivételtől eltekintve ugyanazt az ellátást kapják, mint az adott ország polgárai.

Ilyen helyzetet old meg az új rendelet is, amely leginkább a repülőgépek személyzetének helyzetére van nagy hatással. Sokszor – főleg fapados légitársaságok – kihasználták az eddigi szabályozást arra, hogy olyan tagállam társadalombiztosítási szabályait alkalmazzák, amelyé számukra anyagilag a legelőnyösebb, alkalmazottaik számára viszont ez igencsak hátrányos volt. A rendelet által bevezetett „bázishely” fogalma azt jelenti, hogy a személyzet a jövőben azon tagállam társadalombiztosítási szabályai alá tartozik, amelyben rendszerint megkezdi és befejezi a munkáját. Az újonnan elfogadott szabályok segítségével elejét lehet venni a korábbi visszaéléseknek.

A rendelet foglalkozik azokkal az önálló vállalkozókkal is, akik a határ mentén ingáznak, vagyis hetente legalább egyszer hazatérnek. Az ő munkanélküli segélyt érintő jogosultságuk eddig nem volt tisztázott, az új rendelet ebben a kérdésben is tiszta vizet önt a pohárba. Előfordulnak ugyanis olyan esetek is, hogy egy önálló vállalkozó saját országában nem létezik munkanélküli biztosítás, dolgozni viszont egy más tagállamba jár, ahol ilyen létezik és ezt a vállalkozó fizeti is. Ilyen esetekben – a hazatérés és munkanélkülivé válás után – az a tagállam fizeti a munkanélküli juttatásokat, ahol a vállalkozó utoljára dolgozott.

A fiatalok munkanélkülisége egész Európában drámai méreteket ölt

A gazdasági válság letűnésének egyértelmű jelei egyelőre nem látszódnak, tombolásának következményei azonban komoly hatással vannak csaknem minden tagállamra. Az egyik legaggasztóbb adat a fiatalok körében megnövekedett munkanélküliségi ráta, amely leginkább Dél- és Kelet-Európát sújtja (Spanyolországban és Görögországban a 15-24 év közötti korosztály csaknem fele van munka nélkül, a harmadik helyen viszont már Szlovákia következik 35%-os aránnyal). Összességében nagyjából 5,5 millió fiatal van jelenleg munka nélkül Európában. Tény azonban, hogy ezért a helyzetért nem lehet csak a gazdasági válságot okolni, súlyos gond volt ez már korábban is.

Többnyire ismertek a kiváltó okok is (problémák esetén a munkaadók legkorábban a tapasztalatlanoktól válnak meg, a fiatalok gyakran választanak olyan pályát, amelyre a piacon jelenleg nincs igény, stb.), most azonban a megoldási javaslatok kell hogy átvegyék a magyarázatok helyét, mert az adósságválságot csökkentő megszorítási intézkedések még inkább rontottak a helyzeten.

Hosszabb távon megvalósítható, átfogó intézkedésekre van szükség, beleértve a befektetés-ösztönző és gazdaságélénkítő támogatásokat, a vállalkozói környezet javítását, a fiatal vállalkozók támogatási rendszerének kialakítását, az oktatási reformokat (főleg a strukturális munkanélküliség leküzdése szempontjából) és sorolhatnánk tovább. Szükség van azonban olyan intézkedésekre is, amelyek már rövid távon eredményt hozhatnak. Ilyen eredményre számít az Európai Bizottság attól a kezdeményezéstől, amelyet José Manuel Barroso a januári uniós csúcstalálkozón jelentett be, s ezt az uniós vezetők is támogatták. Az EB elnöke levélben fordult a nyolc leginkább érintett állam vezetőihez, hogy az uniós alapokból ki nem használt összegeket csoportosítsák át a fiatalok magasabb foglalkoztatását elősegítő intézkedésekre.

A kezdeti információk szerint (január) Szlovákia 2,3 milliárd eurónyi ki nem merített összeggel rendelkezik. A régi-új kormányfő szerint azonban ez az összeg egy lufi, amely nem reális adatokon alapult és valójában 150-200 millió euróról lehet erre a célra szó, a többi forrásra ugyanis az egyes operatív programot kezelő intézményeknek már konkrét terve van.

A fiatalok foglalkoztatására irányuló támogatások sorsa tehát Szlovákiában még mindig kérdéses. Kár lenne azonban nem kihasználni az átcsoportosítás lehetőségét, mert ennek segítségével komoly eredményeket lehetne elérni, legalább ideiglenesen, amíg a közepes és hosszabb távú intézkedések meg nem hozzák eredményüket. Ezeket azonban először is – a hatékony megoldásokat keresve és a látszatintézkedéseket elkerülendő – a lehető legkorábban el kellene fogadni.

Szabad Újság, 2012. május 2.

A kulisszák mögött: Egy EP-képviselő nyomában

754 EP-képviselő képviseli az 500 millió uniós polgárt. De mit csinálnak pontosan az EP-képviselők? Blink egy hónapon át követte egyiküket. A lenti videóból megtudhatja, hogyan is telnek a képviselők munkanapjai.

Egy képviselő nyomában

A bérszakadék – az anyaság elismerése?

Ha március, akkor a női egyenlőség témái is előkerülnek a poros polcokról. Nem volt ez másként az idén sem. Az Európai Parlament az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét tűzte napirendre. S mielőtt unottan továbbfordítanánk a lapot, hisz agyonbeszélt témáról van szó, talán mégis érdemes egy pillantást vetni a „függöny mögé”.

Ez a szinte örökzöld téma abból adódik, hogy az Európai Unió a több mint 50 éves igyekezete ellenére sem tudta felszámolni a nők és férfiak közötti bérszakadékot. Az előrehaladás lassú, jelenleg 16,4%-os különbségről beszélünk. Ez a bérszakadék annyit jelent, hogy a nők átlagosan 16,4 százalékkal keresnek kecesebbet mint a férfiak. Ez annak ellenére van, hogy a frissdiplomások több mint 60 százaléka nő.

Figyelemfelkeltés gyanánt az Európai Bizottság immár második alkalommal hirdette meg az Európai Egyenlő Bér napját, ami ebben az évben március 2-re esett. Az adott dátum minden évben azt jelöli, hogy hány nappal kell átlagban egy nőnek többet dolgoznia ahhoz, hogy a fizetése elérje a vele azonos munkát végző férfi előző éves fizetését.

Bár az európai bérszakadék a 2010-es előzetes adatok szerint 16,4 százalék, a tagállamok között hatalmas különbségek vannak – 1.9% Lengyelországban, míg 25.5% Csehországban és Ausztriában. Az alacsony bérszakadékot körültekintéssel szabad csak magyarázni, mivel az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott tagállam példával jár elöl. Az alacsony bérszakadék lehet annak a jele is, hogy a nők csupán alacsony arányban vannak jelen a munkaerőpiacon.

A bérszakadék okai sokrétűek. A közvetlen munkahelyi diszkriminációtól, a nők munkájának alulértékelésén keresztül, a hagyományokig. A nők és a férfiak általában a gazdaság más területén és eltérő munkakörökben dolgoznak, miközben általában a nők által dominált ágazatokban (egészségügy, szociális ágazatok) a bérek alacsonyabbak, mint ott, ahol a férfiak vannak túlsúlyban. Gondolom, az sem meglepő, hogy a férfiak ezekben az ágazatokban is többet keresnek, mint a nők. Vannak olyan tagállmok is, mint pl. Hollandia, Dánia, ahol a nők gyakran dolgoznak részmunkaidőben a családi kötelezettségek miatt, miközben a rövidebb munkaidőben dolgozó nők esetében a bérszakadék – órabérre lebontva – csaknem kétszeres.

A legmegdöbbentőbb azonban az a felismerés, hogy a bérolló az anyasággal mutat egyértelmű összefüggést. Akkor nyílik ki, amikor az anya az első gyermeke születése után visszajön a munkaerőpiacra. A gyerekek számával, a korral és az iskolázottsággal párhuzamosan növekszik. Következményei nyivánvalóan az élet folyamán összeadódnak, vagy akár megsokszorozódnak. Pl. Szlovákiában a férfiak és nők nyugdíja közti különbség 21%. Európai viszonylatban milliós nagyságrenddel több a szegény nő, mint a szegény férfi.

Európa elöregszik. Csoda, hogy ez a helyzet nem javul, ha az anyaság „elismeréseként” büntetést alkalmazunk?

A nők és férfiak közti esélyegyenlőség mögött nem feltétlenül a korlátlan feminizmust kellene keresni, hanem ideje lenne azon elgondolgozni, hogy hogyan is viszonyulnak társadalmaink a gyermekvállaláshoz, a szülőkhöz, de leginkább az anyákhoz.

A cikk a Szabad Újság 2012. március 13-i számában jelent meg.

Mi vár ránk 2012-ben?

Visszatekintve az Európai Parlamentben eltöltött évekről elmondhatnám, de az éves munkatervet ismerve most bátran meg is előlegezem magunknak: mozgalmas év vár ránk az EP-ben. Az ügyvitelről 2012 első felében dán, második felében pedig ciprusi elnökség gondoskodik.

A legfontosabb témát, amely – sajnos nem váratlanul de folyamatosan komoly gondokat okozva – az egész évet meg fogja határozni, valószínűleg mindenki meg tudná nevezni. A pénzügyi, gazdasági és adósságválságra Európa már 2011-ben is adott válaszokat, ezeket azonban újabbak kell hogy kövessék. A jelenlegi helyzet kezelése csak az egyik fele a megoldásnak, fontos az olyan intézkedések elfogadása is, amelyek segítségével a jövőben elkerüljük az eurózóna ilyen mértékű gondjait. Az Európai Parlament is részt vesz a megerősített gazdasági unióról szóló szerződés kidolgozásában és komolyan befolyásolja a tárgyalások kimenetelét. Január közepén az EP elutasította a Bizottság első, túl szigorú javaslatát. A „fiskális paktum” végleges szövege hamarosan elkészül (az európai kormány- és államfők hétfői ülésükön, már lapzárta után, foglalkoztak vele) és március környékén már elfogadásra is kerülhet. Ez gyakorlatilag egy újabb sebességű Európát hoz létre, mivel kormányközi megállapodásként léphet életbe (valószínűleg még az eurózóna néhány tagja is kimaradhat belőle). A paktumon kívül még idén napirendünkön lesz a pénzügyi tranzakciók megadóztatása, /ami természtesen nem a bankkártyás fizetésre vonatkozna/, a vitatott eurókötvények bevezetése és a hitelminősítő intézetek befolyása az államok minősítésére.

Teljes gőzzel folyik a következő (2014-2020) pénzügyi keret előkészítése is. Mivel ennek összeállítása „alulról felfelé” a leghatékonyabb, jelenleg elsősorban az egyes politikai prioritások költségvetésének meghatározása folyik. Több területen (pl. mezőgazdaság és kohézió) reformokra is sor kerül, így nem csupán a költségvetés meghatározásól lesz szó. Ebben az évben is komoly viták és tárgyalások tanúi lehetünk tehát, hiszen napirendre kerül a mezőgazdasági, a kohéziós, a környezetvédelmi politika és az EU 2020-as stratégiájának költségvetése is. Ezekből áll majd össze legkésőbb 2013 végéig az új többéves pénzügyi keret, amely hét évre lesz érvényes.

Az agrárreform kérdése ugyan már szóba került, de a fejleményekről érdemes kicsit bővebben beszámolni. A Bizottság által tavaly ősszel nyilvánosságra hozott tervezetet sokan kritikusan fogadták. A vita intenzitása érthető, hisz a mezőgazdasági támogatások a költségvetésnek még mindig több mint egy harmadát teszik ki. A reformtervek értelmében tovább közelednek egymáshoz a régi és új tagállamok kifizetései (sajnos még mindig sokkal többet kap egy francia termelő, mint egy hazai), a támogatások sokkal jobban kapcsolódnak a környezetvédelmi kritériumokhoz és a legnagyobb gazdaságoknak juttatható támogatás felső határát is megszabná aj új rendelet.

Hasonló a helyzet a kohéziós politikával kapcsolatban is. Komoly reformok vannak folyamatban itt is, amelyek elfogadására az elkövetkezendő hónapokban (legkésőbb 2013 végéig) kerül sor. Ez a politika megmarad a legelmaradottabb régiókat támogató eszköznek (a támogatások háromnegyede megy olyan régiókba, amelyek fejlettsége nem éri el az Unió átlagának 75%-át), nagyobb hangsúlyt fog fektetni azonban a növekedés ösztönzésére is. Európa nem engedheti meg magának ebben a válságos időszakban, hogy költségvetése legnagyobb részével ne a munkahelyteremtést, a gazdasági növekedést ösztönözze. Különös figyelmet kap ezért ezentúl az elbírálásnál, hogy a megvalósuló intézkedések mennyire képesek olyan hozzáadott értéket és hatást generálni, amely a támogatás lejárta után is fenntartható lesz. Nagy hangsúly került a reformtörekvésekben az adminisztráció egyszerűsítésére. Reményeink szerint egyszerűbbé válik a támogatásokhoz való hozzájutás is. Tervben van az alapok merítésének a költségvetési fegyelemmel való összekapcsolása , tehát ha valamelyik tagállam nem tartja be a stabilitási paktumot, megrövidíthetik a strukturális alapokból származó támogatását. Minden részlet azonban még viták és egyeztetések tárgyát képezi.

Több közlekedéssel kapcsolatos jogszabály-tervezet is a szakbizottság asztalán lesz 2012-ben, főleg a transzeurópai közlekedési hálózat biztonságosabbá és hatékonyabbá tétele érdekében. Ebbe az intézkedéscsomagba tartoznak a tachográfokkal való visszaélések megakadályozása, a regionális repterek helyzetének javítása, a kombinált közlekedési módok fejlesztése is.

Néhány fontos tervezet kerül napirendre az energetikával – főleg a hatékony energiahasználattal – kapcsolatban is. Mivel Európa nyersanyagok tekintetében távolról sem önellátó, kulcsfontosságú, hogy fogyasztásunkat csökkentsük, ahol csak lehetséges. Ezen a területen van még mit pótolnunk, számos köz- és lakóépület vár még felújításra az energiahetékonyság növelése érdekében. Ugyan az az elképzelés, hogy a középületek 3%-a kerüljön évente „energiatakarékos” felújításra, vita tárgyát képezi. Erre a célra természetesen európai uniós alapok is rendelkezésre állnak.

Az egyes elfogadott, polgárokat leginkább érintő jogszabályokról természetesen év közben is tájékoztatni fogunk.

Az írás a Szabad Újság 2012. január 31-i számában jelent meg.

Határozza meg Ön az EU napirendjét!

Az európai polgári kezdeményezésnek köszönhetően 1 millió uniós polgár közvetlenül részt vehet az uniós szakpolitikák kialakításában azáltal, hogy az Európai Bizottságot jogalkotási javaslat előterjesztésére szólítja fel.

Elindult a Bizottság új honlapja (klikk a képre), amelyen tájékozódhat a polgári kezdeményezések mindegyikéről, elolvashatja a szabályok részletes magyarázatát, és segítséget kaphat saját kezdeményezés indításához.

Egy (esély)egyenlőbb világ megteremtése felé

Nagyszabású konferenciára került sor szerdán a brüsszeli Európai Parlamentben a fideszes néppárti képviselő, Kósa Ádám szervezésében, melynek apropóját az Egészségügyi Világszervezet és a Világbank együttműködésének eredményeként, a történelem során először megszületett Fogyatékosságügyi Világjelentés (World Report on Disability) adja.

Tovább

Plenáris felszólalás: Állampolgárság

Elnök Úr,

az állampolgárság kérdése a szubszidiaritás elve szerint a tagállamok hatásköre. Azonban a szlovák törvény, amely válaszként született a magyar állampolgársági törvény módosítására, következményeit tekintve az alapszabadságok korlátozásához is vezet, s ezért ma már európai problémává vált. Azok a szlovák állampolgárok, akiket a szlovák belügyminisztérium levele alapján megfosztanak állampolgárságuktól, személyi igazolványuktól, vezetői igazolványuktól és arra kényszerítenek, hogy saját szülőföldjükön, saját lakásukban tartózkodási engedélyért folyamodjanak, szabad mozgásukban, a vállalkozás szabadságához való jogukban szenvednek el korlátozást.

Ezáltal az életvitelszerűen Szlovákiában élő polgár egzisztenciájában is veszélyeztetett, hisz ha más lakhely híján nem rendelkezik sem személyi igazolvánnyal, sem útlevéllel, sőt a társadalombiztosítása is csak azzal a feltétellel tartható fenn, ha elfogadja, hogy idegenként tartózkodási engedélyt kénytelen kérni a saját szülővárosában, a saját ingatlanában.

Jogos tehát a kérdés, hogy az ilyen abszurd intézkedés mennyire egyeztethető össze a szabadság, biztonság és igazságosság térségének építésével. Elveheti-e szankcióként az állam az állampolgárságot attól, aki arról lemondani nem akar, csak azért, mert időközben egy másik tagállam állampolgárságát felvette. Meggyőződésem, hogy az ilyen elfogadhatatlan és abszurd intézkedések kétségbe vonják és károsítják az európai identitás eszméjét is.

Pályázati felhívás: Szakmai gyakorlat lehetősége Bauer Edit EP-képviselő brüsszeli irodájában

Bauer Edit európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájában folyamatosan lehetőséget biztosít mester- vagy doktorképzésben résztvevő szlovákiai magyar egyetemistáknak és frissen diplomázott fiataloknak európai szakmai gyakorlat megszerzésére.

Ismét várjuk mindazok jelentkezését, akik megfelelnek az alább található feltételeknek és kedvet éreznek betekinteni az EP mindennapi munkájába és a képviselők tevékenységébe. A pályázat elbírálásakor elsősorban a Bauer Edit tevékenységi területeihez való kapcsolódást vizsgáljuk, de természetesen a nyelvtudást, publikációs és civilszervezeti tevékenységet (ajánlólevél előnynek számít) is figyelembe vesszük.

A végleges kiválasztást megelőzően a jelentkezők meghallgatására is sor kerülhet.

Feltételek:

  • 22-35 év közötti életkor
  • egyetemi végzettség (vagy legalább befejezett 3. évfolyam)
  • szakirány: humán irányzatok, európai tanulmányok, politikatudomány, szociológiai irányzatok, jog, nemzetközi kapcsolatok (nem kizáró feltétel)
  • aktív angol nyelvtudás
  • francia és/vagy német nyelvtudás előny!
  • felhasználói szintű számítógépes ismeretek
  • alapismeret az európai intézményekről, főként az EP működéséről
  • érdeklődés belügyek, szlovákiai magyar ügyek, szociális, foglalkoztatási témák, vagy egyenjogúság és női jogok témája iránt
  • alkalmazkodóképesség nemzetközi környezethez

A pályázáshoz szükséges beadandó anyagok:

  • Angol és magyar nyelvű fényképes strukturált önéletrajz
  • Magyar nyelvű motivációs levél (max. 2 oldal, 1,5 sorköz) – kérjük a szövegbe a következő kérdésekre adott válaszokat is belefoglalni:
    • Ismeri eléggé az EU, illetve az EP munkáját? Ha nem, Ön szerint mi ennek az oka? Hol találkozott a legtöbb információval? Figyeli az aktuális európai uniós híreket? Ha igen, milyen sajtótermékben / portálon? Melyik témák érdeklik leginkább?
    • Van elegendő információja a szlovákiai magyar EP-képviselők tevékenységéről? Ha nem, Ön szerint mi ennek az oka? Hol talál leggyakrabban információt munkájukról? Melyik témákra figyel oda a leginkább?
    • Bauer Edit tevékenységi területei közül melyekkel találkozott már tanulmányai / eddigi munkája folyamán? Ezek közül milyen témával szeretne foglalkozni a jövőben?
    • Mit vár a gyakornoki munkától? Miben lehet ez a segítségére a jövőben? Milyen témával szeretne behatóbban foglalkozni ottléte alatt?
    • Van személyes tapasztalata a hazai magyar civil szervezetek és/vagy az MKP tevékenységével, esetleg ezek valamelyikében tevékenyen is részt vállalt? Konkrétan melyikben, kikkel, mikor és milyen apropóból dolgozott együtt?
  • Ajánlólevél a fent említett civil szervezetek vagy az MKP vezető (lehet helyi szintű is) képviselőitől (előnynek számít)

Mit kínálunk a gyakornoknak:

  • 4-8 hét időtartamú munka (a 2012 márciusa és 2013 márciusa közötti időszakban) a képviselői irodában – a konkrét időpontokat a pályázat nyerteseivel egyeztetjük
  • havi ösztöndíj, mely fedezi az utazási, szállás és étkezési költségeket
  • bekapcsolódás az EP szakbizottságainak munkájába (FEMM, EMPL, LIBE)
  • nemzetközi környezet
  • fiatal munkaközösség

Az életrajzot, a motivációs levelet és az esetleges ajánlóleveleket a vincze@editbauer.sk e-mail címre várjuk 2012. január 15-ig.

Az Európai Parlament októberi plenáris üléséről

A múlt héten Strasbourgban tartotta októberi plenáris ülését az Európai Parlament. A napirend ismét sokrétű volt, kezdve természetesen a pénzügyi válság kezelésével, érintve a menekültek, a bűnözés, a közlekedés kérdéseit, egészen a külügyi témákig. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy két olyan témáról szeretnék ezen a helyen tájékoztatni, amelyeket egyrészt saját témáimnak tekintek, másrészt pedig egyéb módon valószínűleg nem kerülnének be a híradásokba.

Tovább

Az 5. Emberkereskedelem Elleni Nap az összefogásról szólt

Immár ötödik éve került megrendezésre az Európai Unió Emberkereskedelem Elleni Napja. 2007 óta minden év október 18-án különféle konferenciák, szemináriumok és egyéb rendezvények próbálják felhívni a polgárok figyelmét a rabszolgaság eme modern változatára. Csak az Unión belül évente több százezer áldozata van az emberkereskedelemnek, főként a szexiparban, de egyre növekszik a kényszermunka, kényszerkoldulás és szervkereskedelem áldozatainak a száma is.

Tovább

« Előző oldalKövetkező oldal »

Bauer Edit